Szeretnék feliratkozni a hírleveletekre!

Mi lenne az emberiséggel, ha egyik napról a másikra eltűnne a kávé?

Kávé

Ez egy izgalmas kérdés! Te kávézol? El tudnád képzelni, hogy mától többet nem ihatsz kávét? Nincs reggel, ami segítsen, a felébredésben, vagy délután, csak mert jól esik egy habos kávékülönlegesség. Azt gondolom, a kávé hiányát, koffeintartalma miatt, nem is lenne könnyű pótolni.

A kávé, és a hatása

A koffein tartalmára külön nem térnék ki, hiszen köztudott! Az élénkítő hatása is közismert. A kávéfogyasztók két csoportra oszthatóak. Az egyik csoport állandóan kávézik, már megszokásból is, a másik pedig csak néha, mintha hobbyból kávézna. Te melyik csoportba tartozol?

A kávé eltűnése

Hát, sokakat rosszul érintene, a kávé eltűnése! Nem is konkrétan, maga az ital miatt, hiszen a koffein sok egyéb termékben megtalálható, minta csokoládé, tea, kakaó…így pótolható is lenne, hanem megszűnnének a délutáni party kávézások, a megszokott kávézóban!

Azért a napi szokásaink is felborulnának, mert az első dolog, egy finom ebéd után, hogy egy még finomabb kávét igyunk levezetésnek, és egy jót beszélgessünk közben!

El sem tudom képzelni, mi lenne az Olaszoknál, azzal a sok kis helyes kávézóval, ahol a délutáni sziesztákat többen töltik! Ha nem lenne a kávé, nem is mennének az emberek a teraszokra, a baráti találkozókra!

Vagy például, aki dohányzik! A cigaretta mellé, szinte automatikusan hozzátartozik a kávé! Velük mi lenne?

Belegondolni is rossz, el sem tudom képzelni, mi lenne a KÁVÉ nélkül!

Lehet, hogy érdekes hasonlatnak fogod tartani, de úgy lehet elképzelni, mint ha a gyerektől elvennénk a kedvenc játékát, vagy megvonnánk, a kedvenc kakaóját! Ezáltal, nyugtalanná válik, stresszessé, feszültté! Barátságok szakadnának meg, vesznének össze végleg!

Az emberiség nagy része nem tudná feldolgozni a hirtelen történt változásokat, és a kávé hiányát!

 

Szeretnék kérdéseket feltenni!
Hívjatok vissza!